Nyitó rendezvény

A család és a munka összhangjának megteremtésében kíván segítséget nyújtani az a pályázati program, amelynek egyik fontos állomásaként szeptember 29-én megnyílt a Tolnai Család- és Karrierpont, azaz a CSakPont, mely az Európai Unió támogatásával megvalósuló – Térségi Családbarát NŐ-KÖZ-PONT Tolnán és a Tolnai járásban című, EFOP 1.2.9-17-2017-00009-es azonosító számú – pályázati program fontos része. A projekt fő célja a nők munkaerő-piaci helyzetének javítása, a család és a munka összeegyeztetésének elősegítése. Ennek érdekében a pályázati időszakban, 2021 januárjáig képzéseket, tréningeket, előadásokat szerveznek, a munkaadók és munkavállalók között úgymond híd szerepet betöltve a munkaerő-közvetítésben is közreműködnek. Rendszeres és alkalmi gyermekmegőrzést biztosítanak, baba-mama foglalkozásokat tartanak, de része a projektnek a mentálhigiénés tanácsadás, a gyermektáboroztatás és a kedvezménykártya segítségével történő egyéni támogatás nyújtása is. Nagyon fontos, hogy mindezen szolgáltatásokat ingyenesen lehet igénybe venni. – Bár az elnevezése CsakPONT, valójában nem a kizárólagosság a lényege. Éppen ellenkezőleg: a család mellett a karrier kibontakoztatását is segíti a most megnyíló tolnai Család és KarrierPONT– mutatott rá köszöntőjében Appelshoffer Ágnes, Tolna polgármestere a tolnai CSakPONT ünnepélyes megnyitóján. A programot a Tolnai Polgármesteri Hivatal, a Magyar Női Unió Egyesület és az Együtt Európáért Alapítvány által alkotott konzorcium valósítja meg. Ezerné dr. Huber Éva jegyző, a projekt konzorciumvezetője megnyitó beszédében többek között azt hangsúlyozta: a nők szerepe nem korlátozódhat a családi tűzhely melegének őrzésére, a nőknek szükségük van arra is, hogy emellett alkothassanak, hozzájáruljanak új értékek megteremtéséhez. Ezt segíti a pályázati program, és azon belül a CsakPONT is, amely a Tolnai Polgármesteri Hivatal az Árpád utcából megközelíthető melléképületében működik, és heti négy munkanapon fogadja az érdeklődőket. A nyitórendezvény mindazon lehetőségből igyekezett ízelítőt adni, amelyeket a pályázati program kínál. A városháza udvarán felállított sátorban „Nők utcája” címmel munkáltatói fórumot és állásbörzét rendeztek. Az udvaron emellett családi programok zajlottak, a kisgyerekek számára játszóházzal, kézműves foglalkozással, arcfestéssel. Volt családi fotózás, mesesarok és zenés gyermekműsor is, de népszerű volt a kicsik körében a rollerezés, vagy a játéktraktorozás is.

Foglalkoztatási kerekasztal

A projekt keretében első alkalommal megrendezésre kerülő kerekasztal-beszélgetésen a projekt érintettjei, a térség munkáltatói, az állami és civil szféra képviselői vettek részt. A beszélgetés az atipikus foglalkoztatási formák témakörében zajlott, melynek lehetőségeiről Árvai Attila, a Tolna Megyei Kormányhivatal Tolnai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének vezetője tartott előadást.

Családi fotózás

A Tolnai Család és KarrierPONT nyitórendezvényének egyik legnépszerűbb programja volt a családi fotózás Puppy kutya közreműködésével. A fotókat Czakó Balázs készítette.

Sajtótájékoztató

A megnyitó alkalmából tartott sajtótájékoztatón Barina-Szivi Orsolya projektmenedzser elmondta, hogy az országban ez év végéig mintegy hetven CSakPONT nyílik, Tolna megyében a tolnai az egyetlen. A három év során legalább 500 nőt szeretnének bevonni a képzési programokba és legalább ezer főt szeretnének a különféle rendezvényekkel elérni. A Magyar Női Unió programjairól Batthyány-Schmidt Margit, az egyesület elnöke számolt be.

Vidéki nők napja (október 18-19.)

Vidéki Nők Napja Tolnán 2018.október 18-19. A Magyar Női Unió a Vidéki Nők Nemzetközi Napja alkalmából tartott két napos konferenciát Tolnán, a MAG-Házban. Október 18-án, a rendezvény első napján Appelshoffer Ágnes, Tolna város polgármestere és Battyhány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió elnöke köszöntötte a program résztvevőit. A rendezvényen Családpolitikai aktualitások a családok évében címmel tartott előadást Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke, melyet filmvetítés követett, Anyám és más futóbolondok a családból címmel egy 2015-ös magyar filmdrámát tekinthettek meg az érdeklődők. Október 19-én, a program második napján, a konferencia nemzetközi aspektusát egy erdélyi és egy koszovói női egyesület biztosította, a vállalkozó nőket érintő kerekasztal-beszélgetésen kormányzati, vállalkozói és a civil szféra képviselői vettek részt. A konferencia programjaival párhuzamosan, a rendezvény ideje alatt ingyenes smink-és frizurakészítés zajlott, Móri Maya fodrász és Tibai Eszter kozmetikus mester közreműködésével.

Nőnek lenni jó - Munkapiaci felkészítő nap nőknek (2018.október 18.)

Október 18-án a Magyar Női Unió szervezésében került sor a Nőnek lenni jó című programra, melynek a Tolnai Polgármesteri Hivatal adott otthont. A témához kapcsolódó előadások mellett a résztvevők térítésmentes, személyre szabott smink és frizura tanácsadáson vehettek részt. Móri Maya fodrász és Tibai Eszter kozmetikus mester jóvoltából a szépülni vágyó hölgyek frizurát és sminket is készíttethettek.

Erdei Manó Tábor

A projekt keretében 17 fő tolnai alsó tagozatos diák táborozhatott térítésmentesen a Paksi Cseresznyéskert Erdei Iskolában, az Ökocsiga Játszóház szervezésében.
A táborról további fotók és videók tekinthetők meg az Ökocsiga Játszóház Facebook-oldalán.